Elállás
Elállással kapcsolatos információk
Kérdés-felelet a magyar Európai Fogyasztási Központ oldaláról
A gyorsan romlandó élelmiszereket vagy higiéniai cikkeket szintén feltétel nélkül visszaküldhetem?
Nem, mert gyorsan romlandó termékek (például nem tartós élelmiszerek, vágott virág) és a csomagolás felbontása után higiéniai vagy egészségvédelmi okból vissza nem szolgáltatható termékek (például használt fogkefe, golyósdezodor, fehérnemű, masszázsolaj, szexuális segédeszköz, kozmetikumok, étrend kiegészítők) esetén sem állhat el a fogyasztó a szerződéstől. Fontos tudni, hogy a higiéniai vagy egészségvédelmi okból vissza nem szolgáltatható termékeket is visszaküldhetjük, amennyiben a csomagolást, a védőfóliát még nem bontottuk fel, vagyis a terméket még nem vettük használatba.
Mikor veszítjük el elállási jogunkat műsoros CD, DVD lemez, illetve számítógépes szoftverek vásárlásakor?
A lemezen tárolt szerzői művek (CD, DVD), valamint a számítógépes szoftverek esetében akkor nem gyakorolhatjuk elállási jogunkat, ha a csomagolást (védőfóliát) már felbontottuk, hiszen ilyenkor lehetővé válik számunkra a szerzői jogi védelem alá eső termék használata, valamint többszörözése is, amelyért szerzői jogdíjat kellene fizetni. Ha azonban a terméket az elállási határidő alatt az eredeti csomagolásban, felbontatlanul visszaküldjük vagy visszavisszük az eladó üzletébe, az eladó köteles az általunk kifizetett összeget részünkre visszafizetni.
Akkor sem léphetünk vissza egyoldalúan szerződéstől, ha a számítógépes szoftvert nem telepítő lemez formájában vásároljuk meg, hanem online töltjük le?
Online letöltés esetén a szerződés tárgya egy immateriális formában létező adathalmaz, valamint ehhez az adathalmazhoz való hozzáférés biztosítása (nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom szolgáltatása). A Korm. rendelet szerint a fogyasztó nem mondhatja fel a szerződést, ha a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezését adta ahhoz, hogy a szerződés teljesítése a felmondási határidő letelte előtt megkezdődjön, és a beleegyezés megadásával egyidejűleg nyilatkozik annak tudomásulvételéről, hogy a beleegyezéssel elveszti felmondási jogát. Ha a fogyasztó beleegyezése és/vagy egyidejű nyilatkozata hiányzik, a szolgáltatás teljes vagy részleges költségét nem köteles a fogyasztó viselni akkor sem, ha a szoftvert már letöltöttük számítógépünkre.
Milyen egyéb esetekben nem biztosítja a rendelet az elállási jogot?
Szolgáltatás nyújtására vonatkozó szerződés esetében sem élhetünk elállási jogunkkal, ha a tizennégy napos elállási határidő lejárta előtt az eladó a teljesítést a kifejezett beleegyezésünkkel, hozzájárulásunkkal megkezdte. Tehát nem gyakorolhatjuk elállási jogunkat, ha az interneten megrendelt műsorszolgáltatásra (például kábeltelevízió), valamint internet-hozzáférésre vonatkozó szerződés alapján a szolgáltatási hely kiépítése és a szolgáltatás aktiválása előzetes, a jogkövetkezmények ismeretében megtett beleegyezésünk alapján a szerződéskötéstől számított 14 napon belül megtörténik.
Van-e jogunk az elállásra, ha a megrendelt terméket a kereskedő üzlethelyiségében vagy vevőszolgálatán (átvételi helyén) vesszük át?
Általában van, amelyhez az alábbiakat kell figyelembe venni. Az elállási jog a távollévők között megkötött szerződések esetén illeti meg a fogyasztót, azaz a szerződésnek távolsági eszköz útján (ilyen az internet is) kell létrejönnie. Online vásárlásnál a szerződés létrejöttéhez szükséges ajánlatot (ez a megrendelés) a fogyasztó, míg az elfogadó nyilatkozatot a kereskedő teszi meg. A korábbiakban kifejtettek értelmében az automatikus visszaigazolás nem tekinthető jogilag kötelező elfogadó nyilatkozatnak, hiszen ez a rendszerüzenet formájában tett visszaigazolás kizárólag a szolgáltatót terhelő jogszabályi kötelezettség teljesítését jelenti, amely a fogyasztó megrendelésének, azaz jognyilatkozatának beérkezését igazolja. A kereskedők a visszaigazolás elküldését követően a gyakorlatban egy újabb e-mailben vagy esetleg telefonon értesítik a fogyasztót a megrendelés elfogadásáról és a teljesítés körülményeiről. Ez az újabb email vagy értesítés már elfogadó nyilatkozatnak minősül, és a fogyasztóhoz történő megérkezésével a távollevő felek között érvényesen létrejön a szerződés. Amennyiben tehát a kereskedő ebben a második e-mailben vagy telefonon értesíti a fogyasztót, hogy a termék a boltban vagy az ügyfélszolgálaton átvehető, a szerződés létrejöttnek tekinthető, és a fogyasztót megilleti az elállási jog, függetlenül attól, hogy adott esetben a fogyasztónak az üzletben történő átvételkor elvileg lehetősége lenne a termék megvizsgálására.
További információ: http://magyarefk.hu/hu/hasznos-tudnivalok/internetes-vasarlas/elallasi-jog-hianya.html
Fogyasztói tájékoztató
a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján
Tájékoztató a fogyasztó vevőt megillető elállási jogról
A fogyasztót a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. § szerint megilleti az indokolás nélküli elállás joga a jelen tájékoztatóban meghatározott határidőn belül.
A fogyasztó elállási jogát
- a) termék adásvételére irányuló szerződés esetén
- aa) a terméknek,
- ab) több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik, az utoljára szolgáltatott terméknek,
a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított (14) tizennégy napon belül gyakorolhatja.
A jelen pontban foglaltak nem érintik a fogyasztó azon jogát, hogy az e pontban meghatározott elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja.
Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása
A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a jelen – és a honlapról is letölthető - nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja az alábbi címre megküldéssel: 1133 Budapest, Hegedűs Gyula utca 89/a vagy [email protected].
A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége
Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát a jelen tájékoztatóban, illetve a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 21. §-ban meghatározott határidő lejárta előtt elküldi.
A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban gyakorolta.
Az eladó a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus adathordozón visszaigazolni.
Az eladó kötelezettségei a fogyasztó elállása esetén
Az eladó visszatérítési kötelezettsége
Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől, az eladó legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított 14 (tizennégy) napon belül visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket, így a szállítási díjat is.
Az eladó visszatérítési kötelezettségének módja
A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén az eladó a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az eladó a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. A fogyasztó által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám vagy postai cím következtében történő késedelem miatt az eladót felelősség nem terheli.
Többletköltségek
Ha a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, az eladó nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket. Ilyen esetben a feltüntetett általános szállítási díjtételek erejéig áll fenn visszatérítési kötelezettségünk.
Visszatartási jog
Az eladó mindaddig visszatarthatja a jelen tájékoztatóban meghatározott összeget, amíg a fogyasztó a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Utánvéttel feladott küldeményeket nem áll módunkban elfogadni.
A fogyasztó kötelezettségei elállása vagy felmondása esetén
A termék visszaszolgáltatása
Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől, köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 (tizennégy) napon belül visszaküldeni, illetve az eladónak vagy az eladó által a termék átvételére meghatalmazott személynek átadni. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.
A termék visszaszolgáltatásával kapcsolatos költségek viselése
A fogyasztó viseli a termék visszaküldésének költségét. A terméket az eladó címére (1133 Budapest, Hegedűs Gyula utca 89/a vagy [email protected]) kell visszaküldeni.
Fogyasztó felelőssége az értékcsökkenésért
A fogyasztó a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel.
Az elállási jog kizártsága
Az eladó kifejezetten felhívja a fogyasztó figyelmét, hogy nem gyakorolhatja elállási jogát a 45/2014 (II.26.) Korm. Rendelet 29. §. (1) bekezdésében foglalt esetekben, így különösen a „e” és az „i” pontban meghatározottak esetén, azaz olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely higiéniai okokból (bőrkontaktus miatt) az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza, illetve számítógépes szoftver példányának tekintetében.
Nyilatkozat-minta elálláshoz
Címzett: Wellness Gate System Kft.
Cím: 1139 Budapest, Fáy utca 45. [email protected]
Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében:
Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:
A fogyasztó(k) neve:
A fogyasztó(k) címe:
Visszautaláshoz a bankszámla száma és a számlatulajdonos neve:
A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)
Kelt: __________________________